A SOMLÓ ÚTIKALAUZA

 

VESZPRÉM MEGYEI IDEGENFORGALMI HIVATAL

1989

 

Írta:

DR. ZÁKONYI FERENC

 

Lektorálta:

HOLÉNYI LÁSZLÓ

 

A fényképeket

SÁNDOR ZOLTÁN

készítette

 

A térképvázlatokat

ESZÉNÉ GYURÁCZ JUDIT

rajzolta

 

Sajtó alá rendezte a

Panoráma

 

ISBN 963 243 6296

 

Felelős kiadó: Barcza Imre

Széchenyi Nyomda Győr 89. K-1427

Felelős nyomdavezető: Nagy Iván igazgató

Felelős szerkesztd: Teravagimov Péter

 

Műszaki vezető: Orlai Márton

Műszaki szerkesztő: Vékony Árpád

Terjedelem: 1,75 (A/5) ív + 8 oldal melléklet

 

TARTALOM

 

 

A SOMLÓ HEGY SZÜLETÉSE

FÖLDRAJZA

A Bakony hegység nyugati lábánál, de már a Kisalföld sikságából emelkedik ki a Somló páratlan szépségű, 435 m-es haranghegye. A kö­rülötte elterülő, hullámos térszínből mint hatalmas sziget nyúlik a ma­gasba, és már messziről magára irányítja figyelmünket.

Veszprém megyében, Devecsertől 6 km, a lábánál elterülő Somlóvá­sárhelytől 1 km távolságra fekszik. Körülötte ősi falvak: Doba, Oroszi, Borszörcsök, Somlóvásárhely, Somlójenő, Tüskevár (az egykori Nagy­jenő), Iszkáz, Somlóvecse és Somlószőlős. E kis falvak történelme, jólé­te is szorosan összefonódott a hegyen épült vár múltjával, lakóinak pedig ősi foglalkozása, kenyere a Somló hegyi szőlők művelése.

Somló neve ősi magyar név. Abból az időből származik, amikor még somfa bo­rította a hegy tetejét, lankáit. Ekkor még som (Cornus mas) és nem szőlő termett rajta. Az egész hegy somos volt, a rajta nőtt temérdek somfától. A sommal be­nőtt, sommal fedett, sommal ékes vagy somtól terhes hegy, ha a sommal borított­ság már messziről látszik, feltűnik, az ilyen hegy - az Arpád-kori idők magyar nyelvén (közelebbről a dunántúli tájnyelven szólva) - „somlik". Mielőtt szőlővel betelepítették volna, az egész hegy „somlott".

Ebből a Somló szóból képezett melléknév, vagy mindaz, ami ehhez a Somlóhoz tartozik, ami oda való, az: somlai (nem somlói, még kevésbé somlyói). A Dunán­túlon sok hegyet neveznek a tájnyelv azonos logikája alapján Somlónak (sohasem Somlyónak); Somos- vagy Somhegynek. Hazánk más részein viszont sok a Som­lyó, hivatalosan is ilyen alakban, míg például Somlyóvásárhelyt a Helységnévtár is mindig ilyen - egyedül helyes - alakban írta.

Más felfogás szerint a megcsuszamló, suvadó oldalú helyet, vagy a zöld erdő­övezetből kiemelkedő kopasz, sziklás hegytetőt is így jelölték.

De olyan felfogást is hangoztatnak, hogy a somlik szó a zöld héjából kifejlő (pl. dió, som stb.) gyümölcsöt is jelenti.

FÖLDTANI KIALAKULÁS

Évmilliókkal ezelőtt kezdődött a Somló születése, a földtörténeti múlt harmadkorának közepén. Hazánk területét ebben az időben még hatalmas vízfelület borította. Ez az egykori tenger elvesztette összefüggését az óce­ánnal, és 5-10 millió évvel ezelőtt - a pliocén korban folyamatosan bel­tengerré vált. Ez az óriási tó a Turáni-tó, a mai Magyarország területén elhelyezkedő öble pedig Pannóniai-tó néven ismert. Vize olyan mély volt, hogy csak a 300 m-nél magasabb hegyek csúcsai emelkedtek ki belőle.

A Pannóniai-tó vize eleinte sós volt. A környező szárazföldek folyói­nak vize azonban lassan-lassan édesvizűvé változtatta. A nagy tó állatvi­lága igen gazdag volt. Benne élt a kecskekörömkagyló (tudományos ne­vén Congeria ungula-caprae), valamint egy hozzá hasonló, de jóval kisebb kagylófaj: a vándorkagyló (Dreissena). Általában azt tartják, hogy a legszebb kecskekörmök a Tihanyi-félszigeten találhatók. A Som­ló keleti lábánál, Ferencmajor közelében, az úgynevezett Födi­gödörben, egy kis szerencsével teljesen épen megmaradt kagylóhéjakat is találhattunk. Hazánkban a legépebb és legszebb „balatoni kecskekör­möket" (Congeria kagylót) itt és Sopron vidékén találhatjuk és nem a Tihanyi-félsziget kecskekörmeiről híres pannóniai üledékeiben.

A pliocén korban a Pannóniai-tóba ömlő folyók nemcsak édesvizet, hanem nagy mennyiségű törmeléket, agyagos iszapot, homokot, kavi­csot, a szelek pedig finom homokot, port hordtak a vizébe. Lassan fel­töltődve, a korábban nyílt vizű terület elpocsolyásodott, majd a teljes fel­töltődés után szárazfölddé alakult át.

A tó kiszáradását követően - a harmadkor végén -, a föld mélyében levő bazalttömegek egyes helyeken a felszínre buggyantak.

Ez a hatalmas „bazaltvulkánosság" hozta létre a Balaton vidékén a gyönyörű Tapolcai-medence (Badacsony, Szent György-hegy, Csobánc, Gulács, Tóti, Haláp) hegyeit. Kissé távolabb, a Balaton-felvidék észak­nyugati ellaposodásán, a Kisalföldön, további szebbnél szebb bazalthe­gyeket találunk. Mindezek természetesen a Balaton-felvidék bazaltterü­letéhez tartoznak, mint ennek a nagy, vulkáni kitöréses területnek messzire elszakadt előőrsei.

A kitörések alkalmával, a kráternyílás kialakulásakor a mélyből elő-. ször lávadarabkák és finom vulkáni hamu szóródott ki a levegőbe. Ez az úgynevezett vulkáni törmelék azután a kráter környékére visszahullott, s rétegeződve kőzetté alakult, amelyet a tudomány vulkáni tufának, jelen esetben, minthogy főanyaga bazalt, „bazalttufának" nevez.

A vulkáni működés következő szakasza már a lávafolyás volt. A kráte­ren keresztül kiömlött, majd megmerevedett lávatömegekből épültek fel a Dunántúl bájos bazalthegyei.

A Somló önállóan felépült bazalthegy. A Kisalföld délkeleti csücskén, a kissé távolabbi Bakonytól pedig nyugatra, magányos hegyszigetként emelkedik ki a környező síkságból. Alak, nagyság, felépítés tekintetében joggal mondhatjuk Somló ikertestvéreinek a Szent György-hegyet és a Badacsonyt, mert - e két hegyhez hasonlóan - a Somló is három kúp­szeletből épült fel:

• a) az alsó, enyhén lejtő hegypalást, meneteles csonka kúp, 180-300 m-nyi ten­gerszint fölötti magasságban emelkedik, és a Pannóniai-tó üledékét alkotó homo­kos agyagból és kavicsos homokból áll;
• b) a középső, meredek csonka kúp körülbelül 300-400 m tengerszint feletti magasságban pados elválású bazaltból (szürkés-feketés nefelinbazanitból) épült fel. Kifelé, a kopasz oldalakon kőzsákszerű kialakulást mutat és emlékeztet a Szent György-hegy vagy a Badacsony sziklabordás oldalaira;
• c) legfelül a tetőn még egy sapkaszerű kiemelkedést, egy körülbelül 35 m vas­tag harmadik kúpszeletet találunk. Anyaga hólyagos-lávás bazalt. Ezt a hólyagos - likacsos -, salakos bazaltot a nép „hopokának" nevezi. Ez a hopokából álló kőzetsapka tetőzik 435 m tengerszint feletti magasságban.

A Somló felső, lapos csúcsán, a salakos bazaltban, megtaláljuk a kü­lönféle lávamegmerevedési formákat: így a kötéllávát és a fonatosláva­darabokat, továbbá a körte alakú, vagyis egyik oldalukon a visszahullás­nál részben ellapult, vulkáni bombákat is. Ezek szépségükkel és szabá­lyos formájukkal versenyeznek a Szicília szigetén ma is működő Etna vulkán világhírű bombáival. De találhatunk itt ún. megkövesedett „könnycseppeket" is.

A Somló típusos bazaltvulkán, alakja az idők folyamán a pusztulás nyomán változott. A pusztulást elősegítette a szél, amely a Pannóniai-tó megszáradt üledékét felkapva, hatalmas felhőkben szállította dél felé, egyre jobban letarolva az eredeti felszínt. A területen keresztülrohanó Ős-Duna, a csapadékvíz, a patakok, folyók vize is egyre jobban mélyedő medrével rombolta a talajt. Ennek felszíne lassan süllyedt, s így a Somló bazaltkúpja egyre jobban kiemelkedett. Végül is kialakult a táj mai képe.

Somló védelmezője a pannóniai üledékekre rátelepedett bazalt. Ha a Somló meredek, bazaltból álló kúpszeletének az alján végigmegyünk, vagy pedig a várrom alatti részét vizsgáljuk - barnás, vagy helyenként vörösbarna színű, réteges-pados, úgynevezett bazalttufát találunk. A vulkáni kitörés alkalmával, a kráternyílás kialakulásakor ez a bazalttufa került először felszínre és itt a Somlón, közvetlenül a pannóniai-pontusi korú homok- és agyagrétegekre települt. A következő szakaszban, a láva­folyáskor, a kráteren keresztül kiömlött, hatalmas lávatömegekből mere­vedett meg a meredek falú bazaltkúp. A lávafolyás azután még egyszer megismétlődött és ebből az utolsó lávakitörés anyagából merevedett meg a legfelső hólyagos bazaltból („hopokából") álló sapkaszerű tömeg, a Somló kissé lapos csúcsrésze. A Somló kitűnő borát termő szőlőskertek természetesen nem a bazalton települtek, hanem a pannóniai-pontusi lankás hegyoldalakon. Itt a talaj szétmálló bazaltanyag. A bazaltkúp ugyanis a hő, a csapadék és a szél hatására kisebb-nagyobb darabokra aprózódik, végül is dió-mogyoró-sörét nagyságú (innét a népies „srét" elnevezés) lesz, és ebből képződik a híres somlai bor kitűnő termőtalaja.

A szépírók közül Mikszáth Kálmán képzeletét is megragadta a Somló földtani fölépítése.

„Tűzhányó volt valamikor, a legfelső kúp tetején, tisztán kivehető a kráter üst alakú öble. "Ő kivehetőnek látta a kráter üst alakú öblét a Somló legfelső kapu­jának tetején. Ez azonban nem felel meg a pontosabb geológiai megfigyelések­nek, mint ahogyan a Badacsony tetején is régóta látni véli sok laikus az ottani „krátert".

ÉGHAJLAT, NÖVÉNY ÉS ÁLLATVILÁG

A Somló hegyi levegője igen egészséges. Ezt hosszabb-rövidebb ott­tartózkodás után már sokan tapasztalták. A Somló vidéki falvakban sok­kal több öreg ember él, mint más vidékeken, amit a helybéliek a jó leve­gőnek tulajdonítanak. A szőlővidék lakosai mindenkor élénk érdeklő­déssel kísérik az időjárás alakulását, Somló sem kivétel.

A néphit szerint, ha az ormot borító köd Zalának megy („pipál" a Somló), ak­kor eső várható, ha pedig a köd a Bakonynak fordul, akkor kétséges az eső. Ősi tapasztalat szerint jégeső is ritkábban éri a Somlót, mint a Balaton vidéki hegyeket. Számtalanszor előfordult már az is, hogy a jégeső a hegy aljáig vonult, majd a felhő kétfelé vált, és a Somló aránylag csekély kárral menekült meg a jég­től. Ilyen esetet különben a szintén magánosan álló Szent György-hegyen is több­ször tapasztaltak az odavalósiak.

Amint azt délies növény- és állatvilága is bizonyítja, a hegy éghajlata meleg, üdülésre is igen alkalmas.

Szőlője érlelésének az aránylag meleg éghajlaton kívül a fekete bazalt hőelnyelő tulajdonsága is kedvez. A bazalt a nappal elnyelt hősugarakat, napsütés után és főleg éjjel, nagyjában egyenletesen kisugározza. A sző­lőket így jóformán állandóan meleg veszi körül. Ez a fürtök fejlődését, majd a szemek (bogyók) érlelését a legkedvezőbben befolyásolja. A dús (legkevesebb négyféle: földpát, olivin, augit, magnetit stb.) ásványi összetételű bazalt mállásából származó, kitűnő termőtalaj és a többé­kevésbé egyenletesnek és állandónak mondható meleg nagyban hozzájá­rul a szőlők nagyszerű fejlődéséhez, illetve borai kitűnő minőségéhez.

Somló állat- is növényvilága is érdekes. Állatai között megtaláljuk a bronzszínű, karcsú testű, igen szép pannóniai, vagy másként magyar gyíkot (Ablepharus pannonicus). Nem lehetetlen, hogy ide is a török időkben hurcolták be, akárcsak a Badacsony, Szent György-hegy, Eger stb. vidékére is. A bazalthő-kisugárzás ezeknek a melegkedvelő állat­káknak is kedvez. Meredek falú bazaltsziklái között, főleg 1848 előtt még sok a sólyom és holló, s nem volt ritkaság a szirti sas sem.

A Somló bokrai között sok a fülemüle és a feketerigó. Rókák is szíve­sen tanyázhattak itt, ezt a Róka-hegy (Somló-vár romjaitól nyugatra emelkedő kis csúcs) régi elnevezése is igazolja.

A Somlónak - akárcsak az egész Balaton-vidéknek - érdekes a nö­vényzete. A szőlő fölött hirtelen fölmerülő bazaltsziklák április máso­dik felében messzire sárgállanak a szirti ternye (Alyssum saxatile) aranyló virágaitól, amelyek a legmeredekebb sziklák elérhetetlen repe­déseiben is megtelepszenek és festői képet nyújtanak. A sziklák közt még néhány apróbb páfrányt találunk, így a délies pikkelypáfrányt (Ce­terach officinarum) és a mészkerülő északi fodorkát (Asplenium sep­tentrionale). Ez utóbbit a Bakony vidékén csak a bazalton találjuk.

A sziklák közötti humuszon a délies elterjedésű, borókafa-illatú Gri­maldia fragrans nevű májmoha rejtőzik. Mindezeket Balaton vidéki ba­zalthegyeinken is láthatjuk, de egyedülálló, hogy a hegytető északi felét bükkerdő fedi (különösen hatalmas bükkök nőttek itt 1848 előtt), amely­ben jellegzetes bükkerdei növények élnek. Somló bükkösét nyilván a Dunántúl párásabb, esősebb éghajlatának köszönheti. In is virít a hóvi­rág (Galanthus nivalis), a turbánliliom (Lilium martagon), az erős szagú medvehagyma (Allium ursinum), sőt állítólag, bár nagyon ritkán, a szép kakasmandikó (Erythronium dens-canis) is.

A sziklákra kúszó borostyán (Hedera helix) jellegzetes, fa alakú, érde­kes példányát láthatjuk a Taposó-kút fölött, kissé ÉNy-ra. Délvidéki hangulatot kelt az őshonos édesgesztenye (Castanea vesca) és a házi ber­kenye (Sorbus domestica) is. A hegy nevét adó somfa (Cornus mas) is hajdan - a szőlő elterjedése előtt - a mainál jóval nagyobb területen virított.

A Somló hegy régi növényvilágát szemlélteti Cseresznyés Sándor főorvos 1848-ból származó leírása: „Kopasz tetejét szőlőt, árpát, zabot, parázs nagy krumplit, kaszálót, vad virágokat, cserjét, berket, csalitot, szagos meggyfát, igen illatos csattogó epret, szamócát termő fekete homok fedi."

A SOMLÓ VIDÉK TÖRTÉNELME

Természet adta előnyei révén a Somló mindenkor kedvelt lakóhelye volt az embernek. Erről sok régészeti emléke és lelete tanúskodik az új­kőkortól (neolit) kezdve a római koron át a középkorig.

TÖRTÉNELEM ELŐTTI LELETEK

A legtöbb lelet a Sédfő és a Szent Márton-kút mellett került elő, így ezek környékén állhatott a két legfontosabb őskori település. De a Szent Margit-kápolnától a bazalt sziklaperem bevágásában felvezető szekérút felső szélénél is voltak az idők folyamán kisebb-nagyobb települések. A kis fennsík szántóföldjeiből még ma is hellyel-közzel felszínre hoz az ásó, vagy kivet az eke egy-egy őskori leletet. Ilyenek pl. az ún. „török olvasószemek", a „tűzi kutyák" átfúrt és kiégetett agyagkúpjai, agyag­ból mintázott állatszobrocskák stb.

A hallstatti kor temetkezésének emlékei az urnasírok. A leletek az i. e. V., VI. sz.-ból valók. Kifinomult ízlésű díszítőelemei a csúcspont­ján levő bronzkor díszítéseit is felülmúlják. E kornak hazánkban párat­lan emléke a Sédfő közelében talált, meztelen vízhordó leányt ábrázoló, öntött bronzszobrocska. Ez a kezdetleges műalkotás a legrégibb Ma­gyarországon ábrázolt emberi alak. Egykor talán egy kés fogantyúja le­hetett. A hallstatti kori somlai urnasírok közül a legjellegzetesebb és leg­gazdagabb az az urnasír, amely 887 db bronzból és gyöngykőből készült gyöngyöt tartalmaz.

Kelta lovassírokat is találtak Somlón. Egyikben kétélű vaskard és bronzból készült kúpos vaszabla volt. Sédfőnél pedig egy kőtuskókkal bekerített lovassírra bukkantak rá.

Halomsírok (tumuluszok), helytelenül „kunhalmok": a Somlóhoz kö­zeli, Balaton vidéki bazalthegyek közül a szintén várromot hordozó Táti­ka hegyen tanyázó kora vaskori népek halottaikat a várrom alatti Vár­réten, hatalmas halomsírokban (tumuli) temették el.

Ugyanezt látjuk Somlón is, mert a Somló bazalt fennsíkján és nagyobb forrásai körül élt népek is a hegy lábánál, főleg halotthamvasztásos ha­lomsírokban temetkeztek. Somlóvásárhely község északnyugati végén három nagyobb halomsírt tártak fel az idők folyamán.

RÓMAI KOR

A somlai ősleletekhez méltán sorakozik a - kelta vaskort követő - római régiségsorozat. Ez feliratos sírkövekből, kétgombos római fibu­lákból és egyéb ékszerekből, a római császárság minden századát képvi­selő bronz- és ezüstérmekből, élénkpiros terra sigillata csészékből és tá­nyérokból, bélyeges agyagmécsekből, peremes és mozaiktéglákból stb. áll. Élénk bizonyítéka ez annak, hogy Somlón és vidékén az élet nem szakadt meg.

A főbb római régiségleletek a következők:

A Somló déli lábánál elterülő Somló vásárhe1yen, feltűnően szép, domborműves, latin feliratos római sírkövet láthatunk a plébániatemp­lom külső apszisának falában. Ennek a két mellképpel is díszített, 118 x 64 cm nagyságú, kőből faragott sírkőnek kiegészített felirata:

AVR (elivs).RVFINVS; M (i) L (es)

C (o) HO (rtis).(miliariaE) HIMISE (norvm)

AN (norm). XX. CO (n) SOBRINO

ET.AVR (eliae). IEZENA (ET)

AVIAE: A (nnorvm). LXXX. AVR (elivs)

PROCVLINVS

PEQVARIVS. LEG (ionis)

Vagyis: a sírkövet a Dunapentelén állomásozó hemesbeli római polgárok lándzsás és lovassággal ellátott ezres csapatja, 20 éves katonájának Aurelius Rufi­nusnak, unokaöccsének, valamint nagyanyjának, a 80 éves Aurelia Lezanának ál­lította Aurelius Proculinus, a légió élelmezési (mészáros = marhavágó?) tisztje. Dr. Kiss Ákos muzeológus szerint a Pequarius jelentése inkább „állatorvos" (ba­romorvos).

A homokdűlőben római villa, mellette sáncépítmények nyomait talál­juk, a Bogár-dombon pedig római épületalapok kerültek elő. Érdemes megemlíteni, hogy a római Pannonia provincia egyik főútvonala (Aquileia-Laibach-Sabaria-Aquincum) Somlóvásárhely mellett vo­nult el. Ez a tény is megmagyarázza a környékén talált nagyszámú római leletet.

Somlójenő már a rómaiak korában lakott hely. Itt két egyiptomi Osiris-szobrocska került elő; ugyancsak itt találták a megye legszebb ró­mai kori bronz sírurnáját és egy ezüsttálat. A feltárt római temetőből több szarkofág került elő. A volt Gyömörey-dűlőben, a Séd mellett a ró­mai villamaradványok ma is láthatók.

Tüskevár a római korban lakott hely volt. Római téglasírok, szarkofá­gok, érmek kerültek felszínre. Itt találták Caius Iulius Constans consuli beneficiarius és felesége, Iulia Severa feliratos, i. sz. III. századból való fogadalmi oltárkövét (jelenleg a szombathelyi múzeumban), mely Iunó­nak, az égi királynőnek volt szentelve.

Felirata: Iunónak, az égi kiránynőnek, a császáriak üdvére (ajánlja) Caius; Iuli­us. Constans consuli beneficiarius és Iulia. SEVERA az ő (felesége) templomot építettek magáért és mindannyiuk sérthetetlenségéért. Fogadalmát szívesen telje­sítette.

A SOMLÓ KÖRÜLI KÖZSÉGEK RÖVID TÖRTÉNETE

Somlóvásárhely a Torna jobb partján, a Somló hegy déli tövénél fek­szik. Arnulf német császár 890-ben kelt oklevele már említi. A Tornán talált egyházi épületeket népesíti be később I. István király bencés apá­cákkal. Ma már ui. alig kétséges, hogy a somlóvásárhelyi apácazárdát I. István alapította, rokona, Colostica kedvéért. Erről a kolostorról a helységet már 1270-ben Apachasomlya-nak nevezték. A jól védett és a szőlőművelés folytán is forgalmas hely gyorsan fejlődött várossá. 1325-ben heti-, 1423-ban országos vására van, ezért 1363-ban Wassar­hel. A XV. sz. végén, Veszprém és Pápa után a megye legnépesebb községe, egyben Veszprém megye nyugati közigazgatási területének: a Vásárhely-széknek is székhelye lett.

A régi, érdekes külsejű, emeletes, ún. „megyeháza" a XVII. század­ból ma is megvan, bár igen megviselt állapotban. Egykori tulajdonosa­ik, a Kakas nővérek halála után sajnálatosan tönkrement ez a jobb sorsra érdemes műemlék.

Fehérvár 1543. évi ostroma idején mint csata színhelyéről emlékeznek meg a feljegyzések. A Zrínyi Miklós bán, Báthory András, Bakits Péter stb. által vezérelt győri magyar-német sereg ui. Rátkay Pál pápai pa­rancsnoktól megtudta, hogy portyázó tatárok táboroznak Somlóvásár­helynél. A táborból kicsaptak, a tatárokat körülfogták, és 3000 tatár le­vágása és heves harc után a török hadhoz tartozó tatárokat Székesfe­hérvár felé visszanyomták.

Somlójenő 1321-ben Kysyenew (Kisjenő). Plébánosát 1523-ban emlí­tik először. A nagyjenői pálosoké volt a községben-levő Szt. Miklós­plébániatemplom. Egy 1592-ből származó feljegyzés elmondja, hogy a templom még be volt fedve, ma már nyoma sincs meg.

Tüskevár (hajdan Nagyjenő). Pálos zárdáját 1310-1311-ben alapítot­ták a tornai nemesek, Jenő (Nagyjenő) és Torna határán. A XVI. sz. ele­jén a pálos kolostor elpusztult.

Az egykori pompás gótikus templom és a kolostor egyedüli emléke a mai plébánia falában Garai János temesi gróf feliratos köve. A község­ben helytörténeti gyűjtemény működik.

Iszkáz Alsó-, Közép- és Felső-Iszkáz egyesüléséből keletkezett. Som­lótól kissé távolabb, már a Kisalföldön fekszik.

Hármas származásának kedves emlékét hirdeti az ún. „falucsúfoló" versike.

„Nagy birsággal biró ósóiszkáziak,
Csörölő pörölő középiszkáziak,
Jó kenyérsütő fősőiszkáziak . . . "

A három így csúfolt falu 1488-ban Töttös - Kápolnás és Mindszenth Iszkáz néven fordul elő. Már 1270-ből tudjuk, hogy a vásárhelyi apácák hadakozó (egyházi nemes) jobbágyai, majd később egytelkes nemesek lakták. 1531-től kezdve Pókiszkáz néven szerepel.

Iszkázon született korunk jelentős költője, Nagy László. Szülőháza ma emlékház. Ugyancsak a falu szülöttje Ágh István MO.

Somlószőlős (előbb Nagyszőlős) közelében van (tőle északnyugatra) Kisszőlős, 380 lakossal. 1266-ban Villa Scevleus néven mint a tihanyi apátság birtokát említik. (1363-ban Zewwleus néven a somlóvásárhelyi apácáké, 1367-ben Kyszavleusnak írva ugyanazoké. Nagyszőlős 1488-ban Kinizsi Pálé volt, 77 Ft adóval. Nagyszőlős a Kinizsi-birtokok sorsában osztozott, s így a vásonkeői Zichy grófok birtokába jutott, akik itt kastélyt építtettek.) Újabb kori nevezetessége, hogy az evangélikus paplakban született Döbrentei Gábor író, 1786. XII. 1-jén. A római kato­likus templom műemlék, román és gót stílusjegyekkel.

Somlóvecse, 1488-ban Wechee, a győri püspök birtoka, 5 Ft adóval. Itt laktak a győri püspökség egyházi nemesei, akiknek itt „szék"-jük is volt. Vecseszék, vagy , Vecsevármegye". (Ennek volt táblabírája Petőfi Sándor.) A község ősi fészke a Vecsey családnak, amelynek leszármazottja Vecsey Ferenc, a világhírű hegedűművész. A Somlóvecsétől északra fekszik a kis Vid község, amely 1393-ban Vild, 1483-ban Wyld néven fordult elő.

Doba (1288-ban Terra Doba, 1376-ban Possessio Doba néven szere­pel) ,a Somló hegytől egy dobásnyira esik", 1479-ben Somló vár tarto­zéka. 1488-ban Kinizsi Pálé 28 Ft adóval. Sorsa a fölötte fekvő ősi Somló váréhoz fűződött. Szép műemléke a hatalmas, védett park közepén álló, egyemeletes kastély, amelyet az Erdődyek építtettek 1836-ban. Ma szo­cioterápiás intézet. A „Somlóvár" Erdődy-kastély az intézet igazgatójá­nak engedélyével látogatható. A római katolikus templom gótikus mű-emlék, barokk átalakítással.

Oroszit 1288-ban Vruzy, Orozi neveken említik.

Borszörcsök - a néphagyomány szerint - a szörcsögő borról kapta a nevét. 1288-ban Zruchukként említik. 1488-ban László nevű birtokosa 8 forintot adózott. A XVII. században még plébániája is volt. Bors nevű tulajdonosának nevére a Bors-erdői dűlő, a borszörcsöki Egressy család­ra pedig az Egressi-rét emlékeztet.

SOMLÓ VÁRA

A VAR TÖRTÉNETE

Az első vár keletkezésének ideje ismeretlen. 1092-ből, Szent László idejéből „castrum Somlyó" néven való említése hamis oklevélen alapul, amely 1389-1390-ben készült és 1399-ben írták át. (Ugyanis maga a „Somlyó" névalak is hibás!) Valószínű tehát, hogy Szent László idejé­ben vár még aligha lehetett itt. Feltehetőleg a tatárjárás, tehát 1241-1242 után épült mint királyi vár. Királyi vár 1370-ben és 1380-ban is, amikor Ákos bán a várnagya, aki a mai Szent Márton-kút melletti Szentmártont - a vásárhelyi apácakolostor védelme címén - Somló várához csatolta, 1386-1389-ben ismét visszakerült a királyné birtokába Zámbó Mihály­tól, akinél zálogban volt. 1389-1390-ben Zsigmond király a kedvelt, és a vele mindvégig kitartó Garaiaknak: Miklós nádornak és testvérének, Jánosnak és maradékainak adja. 1464-ben Mátyás király a birtokot Kani­zsay László kir. lovászmesternek adja. 1464-ben és 1478-ban a vár Veszprém megyei tartozékai: Berzseny, Doba és Torna. Mátyás király halála (1490) után Szapolyai István nádoré. A Szapolyaiak 1495-ben Ba­kócz Tamás egri püspöknek és testvéreinek adják el 12 ezer aranyforin­tért, amit II. Ulászló 1502-ben hagy jóvá.

Somló vára Bakócz Tamás alatt éli fénykorát. Ő építtette át szép várrá, aminőnek romjai alapján el tudjuk képzelni. Ekkor készülhettek a vár faragott ajtó-, ablakkeretei, a szép boltíves és tornyos kápolna.

Bakócz Tamás az ország egyik leggazdagabb főpapja volt, aki nagy va­gyont harácsolt össze rokonsága számára. 1498-ban két nagy, több kis ágyú, két seregbontó védte a várat. Bakócz Tamás 1501-ben, majd 1517-ben végrendeletileg unokaöccsének - az erdődi Bakócz név helyett monyorókereki Erdődy nevet felvett -, Péternek hagyta Somló várát és uradalmát, az egyházi vagyonból származott nagybirtok típusos példá­ját. 1548-ig az Erdődyek birtokolják, amikor is Erdődy Péter - Vörös­vár kiváltása miatt - Somló várát és tartozékait a devecseri Csóron And­rásnak elzálogosítja. A mohácsi vész (1526) idején messze vidéken csak Somló vára volt a magyarság egyetlen erőssége, mert Csóron András de­vecseri várkastélya csak 1530 után épült fel. A hírhedt devecseri Csóro­nok - védelem címén - agyonzaklatták a szegény jobbágyokat és a vá­sárhelyi apácákat, zsarnokságuk ellen pedig hiába emelték fel szavukat a Habsburg királyok. 1543-ban Somló vára alatt nagy csata volt a magya­rok és a törökök között, melyben mintegy 3000 törököt felkoncoltak.

Somló vára madártávlatból

A vár romjai

Gótikus kapu maradványa

A gúla alakú torony

A Kinizsi-szikla

Pincerom a hegyoldalon

Fiú örökös híján 1597-ben Csóron János leányai osztoznak a vagyonon, és e vár, Anna kezével Liszthy Istvánnak jutott. 1597-ben a kincstár a Csóron leányok birtoklása ellen pert indít, ami 1626-ban még tart. A za­varos tulajdonjogi viszonyok miatt romló vár állapota folytán az 1597. évi országgyűlés aggódik Somló várának a töröktől való megvédése tekinte­tében. Végre az 1638. évi országgyűlés elrendeli, hogy Somló várát, tar­tozékaival együtt erősítsék meg.

Liszthy Istvánné Csóron Anna halála után fia, Ferenc, ennek halála után özvegye, rátóti Gyulaffy Zsuzsanna, majd fia, Liszthy László, a költő uralta. Somló történetében ő volt a legérdekesebb szereplők egyi­ke. 1653-ban jelent meg a mohácsi csatáról szóló kétkötetes verses kró­nikája, amellyel beírta nevét az irodalomtörténetbe. Állítólag rablólovag volt; gyilkosság, gyújtogatás, hamis pénz verése, rablás stb. miatt a bé­csi törvényszék halálra ítélte és lefejeztette. Somlót Nádasdy Kristófné, Csóron Margit örökösei nyerték el. A sok tulajdonos kezén szomorú helyzetbe jutott a vár, amely 1707-ben utoljára szerepel mint vár, amikor a hős Vak Bottyán kuruc tábornok az öreg fészket még utoljára rendbe hozatja és hadianyaggal látja el. Rákóczi szabadságharca után a vár stra­tégiai jellege végleg megszűnik.

Ezután Sümeg erősségének fennhatósága alá került, őrséget nem ka­pott, csupán 1-2 pattantyúst küldtek Sümegről, hogy időnként rendbe hozzák az ágyúkat. Ebből az időből származó leltárjegyzék szerint: „Somlyó várában vagyon pattantyús 1, álgyu két fontos 1, por egy hor­dóval, circiter két mázsára való, a ahhoz kivántató mind álgyu, mind ólom glóbus."

1721-től Somló vára tovább omladozik. Amíg a háborús idők tartottak, korábbi tulajdonosai, az Erdődyek feléje sem néztek. Amikor a hosszú, és a magyarságra nézve annyira végzetes béke beköszöntött, egyszeribe megmozdultak Somló-vár birtokáért. Előkerítették Bakócz Tamás ajándékozó-levelét, iktató- és zálogosleveleket és pert indítottak a sok részre szakadt Csóron-Liszthy-örökség birtokosai ellen.

1735-ben az Erdődyek a várat a hozzá tartozó birtokokkal (Ság, Bánd, Szergény, Dobi, Csúr, Jánosháza) együtt hatvanhétezer forintért meg­vették.

Erdődy Kajetán gróf építtette fel a vár alatt Doba községben (1820) a pompás és szintén Somló-várnak nevezett emeletes kastélyát. Ehhez va­lószínűleg sok faragott követ hordtak el a vár anyagából, ami csak siettet­te annak végromlását. Utána Ferenc, Sándor, Péter grófoké volt, akikről 1945-ben, felszabadulásunk után, az államra szállott a vár tulajdonjoga. Az újabb „Somlóvár" ma szocioterápiás intézet.

A VÁR MAI ÁLLAPOTA

A várrom területét 1954 nyarán a Veszprém Megyei Idegenforgalmi Hivatal kitisztíttatta, a falakat rongáló növényzetet, fákat kivágatta, az Országos Műemléki Felügyelőség pedig 1962 nyarán megerősítette a ve­szélyes, bármikor ledőlhető falrészeket.

A munka során kiderült, hogy a vár alaprajza nagyban különbözik az eddig ismert rajzoktól. Valamennyi eddigi felvétel - pl. a Könyöki József-féle is - hemzseg a hi­báktól. Alapos mérnöki felmérésre van szükség, amely végérvényesen tisztázza min­den helyiség, fal fekvését, helyzetét és rendeltetését. Addig inkább feltevésekre, a ko­rábbi leírásokra, valamint saját helyszíni felvételeinkre vagyunk utalva.

A Somló hegy északi, Dobára tekintő, meredek bazaltpereme fölött egy elkülönült kis bazaltkúpon, sűrű erdővel körülvéve merednek ég felé a vár romjai. A vár nem foglalt el nagy területet. A magas és meredek sziklák jó védelmet nyújtottak három oldalról, a könnyebben megközelíthető déli oldalon pedig elég mély száraz árok és lőrésekkel ellátott magas fal vé­delmezte.

A vár előtt a körülbelül 8 méter széles száraz árok állít meg bennün­ket, amely keletnek szinte függőleges falban végződik, nyugaton beleol­vad a meredeken elmélyedő hegyoldalba. Az északi kiugrást, amelyen a vár áll, elég jól elzárta. Híd vezetett rajta keresztül. Ezt az árok köze­pén gerendák tartották. Itt a híd megszakadt. Tovább már csak a kapu leeresztett felvonóhídján át lehetett a várba bejutni. A kapubejárat (1) még ma is elég ép állapotban van, jól láthatók az egy darab kőből fara­gott sarokkövek, amelyeknek vájatában, az ún. perselyben helyezkedett el a felvonóhíd alsó gerendájának vasas, hengeres végződése. A kapu­nyílás fölött látható a felvonóhíd csigájának nyílása, jobbra a falban lő­rés, amelyen át a kapu melletti toronyból (2) lőni lehetett a kapu ellen támadókat. A kapu alatt belépve, a vár háromnegyed részét körülfogó, fallal övezett sikátorba (3) jutunk. Ennek belső oldalán emelkedik a várépület 6 méternyi magasan.

A sikátorban mintegy 25 métert előrehaladva, jobbra, majd ismét jobbra kanyarodunk és az (8) ajtónyíláson át az előudvarba jutunk. Az (10) ajtó közelében magános és a főépület vastag faltömbjével össze nem függő (13) torony emelkedik. Őrtoronynak gondolták a korábbi kutatók, alaposabb vizsgálat után azonban valószínű, hogy inkább lépcsőfeljárat lehetett. A vele szemben fekvő, magasan az udvar szintje fölött látható, és a belső udvarba vezető átjáró lépcsője lehetett ebben a toronyban. Az (10) ajtónál ui. még jól látszik az a két faragott sarokkő, amelyekben a belső udvar felvonóhídjának alsó gerendája forgott. Amikor a felvonóhi­dat leeresztették, az a (13) lépcsős torony kiugró részére feküdt rá, s így lehetett átjárni a toronyból a belső udvarba. Az előudvart délről a lakta­nyák magas fala szegélyezi. A kétemeletes - és földszinti helyiségeiben még ma is dongaboltozatos (4, 5, 6, 7) laktanyarész - az őrség elhelye­zésére szolgált. A délre néző falban jó állapotban levő lőrések láthatók. Az előudvar keleti részét szegélyező várfalban is lőrések vannak. Az egész udvart ma is vastagon fedi a törmelék, így csak annak elhordása és az eredeti udvarszint megállapítása után lehet majd végleges képet kapni az előudvar méreteiről és részleteinek rendeltetéséről.

Ha a (10) kapun át fellépünk a főépület vastag faltömbjére, a bejárat mellett szépen falazott, kagyló alakú őrállást találunk. Az itt-tartózkodó őr engedte le a belső udvar felvonóhídját. Ilyen őrállást, úgynevezett „górét", más várban is láthatunk. Például Sümeg várfalán is áll egy kő­ből szépen faragott góré. Somló várának falán egykorú feljegyzések sze­rint „boronafából rótt góré" is állott. A (10) kapu melletti őrállás azon­ban kitűnik igen szépen falazott kagyló alakú tetejével. E kapu folytatásaképpen keskeny, hosszú sikátor (12) húzódott, amelyből a délre nyíló (11) kapun át a (14) belső udvarba juthatunk. A kapuval szemközt a belső udvar déli sarkában elég ép vízfogót, ciszternát találunk (15), amelyet azonban a látogatók kővel dobáltak tele. A ciszterna két részből állott. Keleti részébe vezetett bele az a szépen faragott kőből készült cső, amelyen keresztül a tetőkről lefolyó esővíz a ciszternába ömlött. A beve­zetőcső most is jól kivehető.

A ciszterna másik részében állítólag forrás fakadt, amely a környékbeliek tudo­mása szerint még a század elején is használható állapotban volt. Ferenczy Pál 84 éves főmérnök is jól ismerte ezt a forrást. Azóta azonban a beledobált kövek a forrást elfojtották.

A ciszternanyílás mellett, a főépület több méter vastag faltömbjében nyílás vezet befelé (16), amelynek rendeltetése ismeretlen.

A ciszternával szemben ajtónyílás vezet abba a helyiségbe (17), amely fölött Somló vár jellegzetes tornya emelkedik. Az első helyiséget jó álla­potban levő boltív választja el a következő nagyobb teremtől. Ez a helyi­ség a fölötte emelkedő, hatszögletű, gúla alakú toronnyal, a vár legtöb­bet vitatott része. Az összes régi leírások egyértelműen (vagy egymás nyomán) következetesen a vár konyhájaként említik - még Varjú Ele­mér is -, a torony pedig szerintük a konyha kéménye. Többen ugyanis azt állítják, hogy több ausztriai, német- és franciaországi vár hasonló építményei mind konyha céljait szolgálták volna. Ennek a konyha- vagy kéményjellegnek azonban ellentmond az a tény, hogy mind a helyiség, mind a torony belső részének fala sima, fehér vakolattal van fedve, ami még most is ép, azon koromnak vagy füstnek nyoma egyáltalán nem lát­szik. De a helyiségben sincs tűzhely nyoma, ellenben a boltív, valamint az első helyiségben levő, a falban látható, kézmosás céljaira használható kis medence - lavábó - vízelvezető nyílással - inkább azt valószínűsí­ti, hogy a vár kápolnája lehetett itt.

Somló várának alaprajza

• 1.             Bejárat
• 2.             A kapu melletti torony
• 3.             Fallal övezett sikátor
• 4-7.          Dongaboltozatos laktanyahelyiségek
• 8.             Az előudvarba vezető ajtónyílás
• 9.             Előudvar
• 10.           A belső udvarba vezető sikátor
• 11.           Déli irányba nyíló kapu
• 12.           A délre nyíló kapuhoz vezető sikátor
• 13.           Lépcsős torony a felvonóhídnál
• 14.           Belső udvar
• 15.           Vízfogó ciszterna
• 16.           Ismeretlen rendeltetésű átjárónyílás
• 17.           A jellegzetes vártorony alatti helyiség
• 18.           Ismeretlen célú terem
• 19.           Négyszögletes kistorony
• 20-21.      A belső udvar keleti részét lezáró nyílt csarnok
• 22.           Csigalépcső
• 23.           Földszinti helyiség, amelyből csigalépcső vezet az emeletre
• 24.           Ledőlt falú helyiség, boltívében mésztufarészletekkel
• 25.           Sarokterem
• 26.           Keleti őrtorony

Az udvar felé néző, valamint a szemben levő falon látható, szépen faragott góti­kus ablakkeretek is arra engednek következtetni, hogy valamely parádés helyiség szerepét tölthette be. Minthogy a vár gótikus jellegét a Bakócz Tamás-féle átépítés adta meg, talán közel jár a valósághoz az a feltevés, hogy ezt a helyiséget egykor Bakócz Tamás rendezte be házi kápolnának.

A torony még külön is méltó figyelmünkre. Nemcsak szokatlan, sokszögletű alakja, hanem főképp anyaga miatt. A vár minden épülete bazaltból készült, a to­rony azonban mésztufából, vagyis meleg vizes feltörés nyomán kicsapódott mész­és kovasavból álló kőzetből. Mésztufát, nagyobb mennyiségben, az ide légvonal­ban kb. 20 km távolságban levő, farkasgyepűi csurgókútnál találunk, ahol azt ma is bányásszák. Lehet, hogy még Bakócz Tamás hordatta ide, Somló várába a Csurgó-kúttól.

Sokkal könnyebb kőzet, mint a vastartalmú, tehát súlyos bazalt. Azonkívül a mésztufa könnyen faragható, kitűnő építőkő. Róma is évezredeken át mésztufából építkezett. Az olaszok ezt a Tivoliból származó építőkövet ma is travertinónak nevezik. A geológusok a tömör, édesvizű mészkövet is így hívják. Mindkét kőzet tehát egyező édesvízi származású, de különböző szerkezetű vagy szövetű. Egyéb­ként a (24) helyiség boltívébe is sok mésztufa van befalazva. Tetején a nyílást ugyancsak faragott és ki-kiugró permi vörös homokkövekből álló szegély fogja körül, erre lehetett ráépítve az azóta már ledőlt csúcs.

A toronyban belül lehetett a vár harangja, de ennek nincsenek maradványai, ha­csak az alján nagy mennyiségben heverő törmelékből nem kerülnek majd elő ilyenek.

A ciszternák közelében a várépület falából négyszögletes kisebb to­rony (19) ugrik elő. Északi és déli falcsonkjából is egy-egy kisebb ablak faragott és szépen formált bélletének fele-fele áll ki. Ezeket sajnos a kö­zeli leomlás veszélye fenyegeti. A belső udvar keleti végét csúcsíves bol­tozatú, nyílt csarnok (20, 21) zárja le. A közepén levő négyszögletes osz­lop és a jobb oldali csúcsív még fennáll, míg a bal oldalinak már csak fele van meg. 1962-ben azonban kiegészítették a hiányzó ívet, így ma már ledőlésétől nem kell tartani. Innen érünk a már délről ledőlt falú (24) helyiségbe (említettük már, hogy boltívében is sok a mésztufa), amely még a 80-as években épen állott. Mindkét helyiségnek a második emeleten gerendás volt a mennyezete. A (23) helyiségben megtaláljuk az emeletre vezető csigalépcső ma is jól kivehető nyomait, az emeleti ré­szen pedig még mindig látható az egykor ott állott kandalló maradványa.

A várfalon túl keletre, a vár tisztításakor előkerült - és ekkor Vak Bottyánról elnevezett - meredek sziklák fölött ott találjuk az eddig egyetlen alaprajzban sem szereplő őrtornyot. Ez kelet felől védte a várat, bár az a meredek sziklák miatt itt nehezen megközelíthető. Inkább figye­lőtorony lehetett. Közvetlen kapcsolata lehetett a várral, mert a vele szemben levő várfalon jól látszik az egykori kapu nyoma, amelyen át a toronyból a vár megközelíthető volt. Ezt később befalazták és valószínű­leg az itteni várárkot áthidaló palló vagy híd segítségével jutottak a to­ronyba. Amint az alapfalak két kiugró részletéből kitűnik, maga a torony is két helyiségből állhatott.

Az Országos Műemléki Felügyelőség 1962 nyarán állagmegóvási munkákat végeztetett. E munkák keretében megerősítették a szétvált fa­lakat, a meglevő boltozatokat, a ledőlni készülő köveket, úgyhogy egye­lőre, legalábbis a lakószárny tekintetében, további romlástól nem kell tartani.

Remélhető, hogy rövidesen Sümeg, Nagyvázsony, Szigliget stb. várai­hoz hasonlóan a somlói vár teljes feltárására és megvédésére is sor kerül és akkor világosodnak majd meg előttünk a vár építésének és elrendezé­sének ma még homályba burkolt részletei.

A SOMLAI BOR

„Éretlen korában agyag vagy seprű szag, savó szín, kesernyés íz, erősítő erő, zöldes sárga, vagy olaj- és aranysárga szín, eperszag, amelyet az ún. szigeti szőlőnek tulajdonítanak. Az eperszagot néha a bő töppedt, vagy aszút hozó nyár és ősz egészen egy más aszú szőlő kedves zamatjával váltja fel. A többi tulajdon­ságokat módosítja az időjárás, hegyoldal, szőlőfaj, korábbi-későbbi szüretelés, a vele való bánásmód. Az ósomlai, ha tengelyen viszik, tinta módra megtörik, amely látvány, a bornak ezen tulajdonságát nem ismerő, a vele való bánásmódot nem értő idegen vevőket, többször helytelen rémülésbe, sőt pörlekedésbe hozta - de ha 3-4 hétig jó pincében felbontatlanul hagyják, úgy barna salakja a fenék­re száll és a zöld-sárga színe, előbbi kellemes zamatjával együtt visszajön." (Cse­resznyés Sándor, 1848.)

Régente a szüret október 21-én, Orsolya napján kezdődött, újabban sajnos már október első napjaiban.

Somló szőlőhegye négy részre oszlik: somlóvásárheiyi, jenei, somló­szőlősi és dobai oldalakra. Szőlővel beültetett területe 520 hektár. 1930-ban, 1931-ben közel ezer (967) szólóbirtokosa volt. A Somlón évi átlagban 20-25 ezer hl bor terem.

A somlóvásárhelyi (déli) oldal. Ez a legjobb fekvésű oldal termi a legerősebb és legdrágább, de egyben a legegészségesebb csemegebort. Évi termése átlag 10-15 000 hl bor. E terület túlnyomó része hajdan a vásárhelyi apácáké volt, zömével a Szt. Margit-kápolna körül, de egye­bütt is. 1613-ban termése 110 akót tett ki.

A jenői (délnyugati) oldal bora édes, gyengébb erejű, leghamarabb fejlődő, jó asztali bor. Évi termése átlagosan 2000 hl. A nagyjenői (tüs­kevári) pálosoknak voltak itt szőlői 1370-1783-ig. Ez a Pálos-szőlő a Sédfő közelében, a „Kerekhegydudorodáson" volt. A Sédfő-forrás ré­vén a legrégebben művelt szőlőterületek közé számítható. A pálosok em­lékét itt is kápolna, az egykori Szt. Kereszt-kápolna helyére 1853-ban épült Szt. Ilona-kápolna őrzi.

A Szent István-kilátó

Vak Bottyán sziklája

A Taposó-kút

A Somló borozó

A dobai kastély

A Szent Ilona-kápolna

A somlószőlősi (északi és nyugati) oldal bora legkésőbben fejlődik. Kissé savanykás, kemény, tartós, erős illatú, egészséges asztali bor. Évi termésátlaga 4500 hl. 1184-1436-ig a tihanyi apátság, majd a vázsony­kői uradalom tartozéka volt.

A dobai (északkeleti és keleti) oldal bora fiatal korában savanyú, de 7-8 évi érés után valódi eperillatú, barnás olajszínű, a legzamatosabb és legegészségesebb asztali borrá válik. Bő vastartalmú. Évi termésát­lag: 3500 hl. A Somló hegy első szőlőtelepe, a Szentmártonfölde, a Márton-kút és -kápolna, ősrégi időkben keletkezhetett és határai ugyan­ott voltak 1212-1367-1380-ban, mint manapság.

Általánosítani és a somlait oldalak szerint minősíteni helytelen.

Az igazi somlait jellemző eperillat és zöldesbe hajló csillogás csak azoknak a boroknak van meg, amelyeket az ősi somlai szőlőfajták: első­sorban a Somlói sárgafehér, vagyis juhfarkú, a Szigeti hólyagos (fur­mint), továbbá a Budai zöld és Olasz rizling adnak. Ezek termése ki­mondottan (és Balaton melléki értelemben) nem édes, hanem nyalós, legfeljebb a vásárhelyi homokos és meszesebb talajban édesebb, mint egyéb részeken, de jobbnak, erősebbnek éppen nem nevezhető!

Sajonos, e régi szőlőfajtákat ma már alig ültetik (helyettük bőtermő új fajtákat telepítenek) és így az igazi, kemény eperillatú somlai aránylag már kevés pincehajlékban található.

A somlai bor jó hírére igen vigyáztak a hegy lakói. A hegyközségek szabályzatai erre vonatkozó büntető rendelkezéseket is tartalmaztak.

Említsük meg végül az igazságos Mátyás király, Kinizsi Pál és Bakócz Tamás somlai várurak, Vak Bottyán, Széchenyi István, Vörösmarty Mihály, Wartha Vin­ce és a régész Darnay Kálmán stb. nevét, akik mindnyájan a kitűnő somlai bor rajongói voltak.

Nagy regényírónk, Mikszáth Kálmán is többször megfordult Somlón. Erre lát­szik vallani „A Noszty fiú esete Tóth Marival" c. regénye is, amelyben több érde­kes somlai vonatkozást is találhatunk. Ezt írja Somló boráról:

„Ha Tokaj a bortermő hegyek királya, Somló se kutya, nagy oligarcha Somló is. Aranyszínű nedve Grand Vin. Hanem az a baja a kereskedelemben, hogy nem egyforma; egyszer gyengébb, egyszer erősebb, egyszer aromásabb, néha csak savanykás, máskor savanyú. Sok függ attól, mikor szüretelik. Eltalálják-e az időt, amikor már érett is amikor még nem túlérett."

Valamikor a Somlón - akárcsak hazánk más híres szőlővidékein is - általában sok szőlőfajtát telepítettek, ezért bora sem lehetett egységes. Azt olvashatták a somlai gazdák, hogy a nagy Széchenyi István a „Hi­tel"-ben már a típusos borok bevezetését sürgette, ami persze nagy for­rongást idézett elő köztük, és bizonyos eredményre - jóval később - csak akkor jutott el, amikor végre a Somlón is komoly jelszóvá lett: a „típus szőlő - típus bor"!

Megindult a nagy versengés és annak kutatása, hogy a régi, sok szőlő­fajta helyett melyek azok a jó somlai szőlőfajták, amelyeket itt termeszt­hetünk?

Egy 1938. évi tervezet szerint ezek a jó somlai borszőlőfajták:
            a) Furmint,
            b) Budai zöld,
            c) Ifarku (juhfarkú),
            d) Rajnai rizling.

A SOMLÓ VIDÉK MONDÁI ÉS NÉPSZOKÁSAI

Három-négy évtizeddel ezelőtt még a Somló lábánál települt falvak népe sok népi emléket vagy hagyományt őrzött és szólaltatott meg azok előtt, akik érdeklődési vagy gyűjtési céllal felkeresték a Somló-vidék falvainak népét. Ezek nagy részét sikerült megmenteni a késői utódok számára is. A nép, a falu mai gyors iramú fejlődése mellett mind több és több népi emléket, ősi hagyományt felejt el. Amire apái még emlékez­tek, arról már a mai nemzedék nem tud, és így lassan elfelejtődnek az elmúlt idők kedves emlékei. A Somlón ma még hallható mondák közül az alábbiak a legismertebbek.

KINCS-MONDÁK

A somlói várban 70 méter mély kút van, közelében kincsespincében elásott pénz és drágaságok: Minden hetedik év hetedik napján, déli 12 órakor a kút megnyílik. Fehér szakállú ember őrzi a kincset, s ha az arra menőknek int a nipájával, akkor be lehet menni, de ha fenyegetődzik, senki se menjen már be, különben elkésik a visszajövetellel, s az ajtó le­zárul mögötte.

*

Kincseket - miután a falu egyik családja tényleg talált elásott pénze­ket - egy ideig sokan kerestek, mindaddig, amíg rá nem jöttek arra, hogy a kincskeresőket pásztorfiúk esetenként megtréfálták; tüzet gyúj­tottak és a fellobbanó lángot kalapjukkal befedték.

HATÁRKŐ-ELMOZDÍTÁSI MONDA

Egy paraszt lassanként elszántott szomszédja földjéből 1-I barázdát, míg végre elmozdította a határkövet. Halála után nem volt nyugalma, ha­nem minduntalan éjfélkor cipelnie kellett a határkövet és felsóhajtott: „Jaj, de nehéz!" Egyszer megkárosított szomszédjával találkozott. Ami­kor ez meghallotta a sóhajtást, odaszólt neki: „Tedd le oda, ahonnan el­vetted, akkor nem lesz nehéz!" - Azóta eltűnt és a kő ismét a régi határ­ban feküdt:

VÁRMONDÁK

A somlai vár romjai is foglalkoztatják a nép képzeletét.

A vár utolsó ura Bakács Elek volt, aki hosszú távollét után hazajött, s a feleségét hűtlenségen érte. Miután megölte kedvesével együtt, lovával a mélységbe ugrott, s ott lelte halálát. E mondában természetesen Kisfa­ludy Sándor románcára ismerünk, s egyúttal azzal az érdekes jelenség­gel találkozunk, hogy a költő alkotta mondát a nép átvette, s bizonyos tekintetben át is formálta, de nem a romantikától átszőtt módon, mint a költő azt megalkotta.

*

A törökök (a Doba melletti „töröksáncok" tulajdonképpen őskori le­letek helyei) egy alkalommal huzamosabb ideig ostromolták a várat, s elhatározták, hogy védőit kiéheztetik. Egy ideig a Tüskevár felé vezető alagúton - amely most be van temetve - szállították az élelmiszereket, de a törökök észrevették, s útját állták. Az ínség nőttön-nőtt, akkor a ma­radék lisztből óriási perecet sütöttek, s ezt az egyetlen ökör szarvára erő­sítették, s így az ökröt az ellenség közé hajtották. Amikor a törökök lát­ták, hogy még ilyen tréfára is jut liszt, hiábavalónak vélték az ostromot, s elvonultak.

*

A vár aljában találjuk a Kinizsi-sziklát, egy behorpadt nagy követ (ba­zaltszikla), melyen Kinizsi - állítólag - megpihent, s a vezér szörnyű súlya alatt behorpadt.

*

A hegyvidéken, s kivált Vásárhelyen elterjedt rege szerint a szőlő és gyümölcs őrzését a seregélyek és a Róka-hegy bozótos tetején látható ri­gók ellen, a parittyázó-durrogtató, kelepelő, lövöldöző pásztorok he­lyett, a természet a délnyugati (jenői) rész szikláiban fészkelt pár só­lyomra, s a dobai oldal szikláiban lakott hollókra bízta. Ezek a hagyomány szerint még 1840-ben - többek állítása szerint - megvol­tak, s a sólymok a hegyet hajnalonként villámsebességgel kerülgették. (Ölyvek, kékvércsék, vörösvércsék jelenleg is vannak.)

*

„A sólymok fiait - úgymond a rege - egy kötélen leereszkedett vak­merő szőlősgazda kiszedte, melyért, mint a hegynek nagy kárt tevő ember, szőlejéből kibecsültetett. A hegyet ugyancsak őrködve lakott hollósereg egy délután nagy lármával, Somogy felé tartván, többé nem láttatik. Akár­mit tartson a rege, mindegy: és 1847-ben, több hiteles vendégemmel a na­gyobb fajú hollókat, s hegy fölött párostul kóvályogni, s tulajdon hangju­kon kluttyogni hallottam és láttam. A sólyom helyett pedig ugyanazon évben kisebb fajú karvalyokat a hegy körül nyílsebességgel el-elvillanni többízben tapasztaltam. És ezeknek tulajdonítom, hogy a Somló hegyen kártékony madárnak híre sincs" - írja Cseresznyés Sándor könyvében.

NÉPSZOKÁSOK

A Somló vidékén számos népszokás volt, sajnos ezek közül igen sok már kiveszett, vagy kiveszőfélben van. Ezeket Süle Sándor kertai igazgató-tanító csokorba szedte.

Ismerik a lucázást, a karácsonyi kolompálást, a pásztorolást, regölést (!), a szilveszteri korbácsolást, télkiűzést, háromkirályozást, balázso­lást, farsangi tuskóhúzást stb. Régebben szokásban volt még a kendertip­rás, szőrkitevés, halotti tor, gergelyezés, téltemetés, a húsvéti öntözés stb. Születési alkalmakkor hordják még a „komatálat". Szép szokás a májusfaállítás, és tollfosztás után a „sudri". Október 20-án, Vendel nap­ján, községi ünnep van Tüskevárott.

A szőlősgazdák meghívják ismerőseiket, jó barátaikat a Somlóra, borkóstolóra. Ilyenkor már rendszerint forrnak a borok, de meg is kell nézni a hordókat, nincs-e valami baj velük. Sorra járják a pincéket, meg­ízlelik egymás borát, bizony estére kelve akad közöttük olyan, akit a „Balazsérba visszatart vagy eldönt a somlai". Mosolyogva mondják az ilyenekre, hogy „Vendel malacai".

A néphit szerint, ha az ormot borító köd Zalának megy, az eső bizo­nyos, ha pedig a Bakonynak, akkor kétséges az eső. Jégeső sokkal ritkáb­ban éri, mint a Balaton vidékét. Sokszor előfordult már, hogy a jég el­verte a Somló alját, de a hegy megmenekült a jégveréstől . .. „Ha korán dörög, jó termés lesz" - mondják az öregek. A Somló-vidéki ember úgy tartja: a tavaszi szivárvány erős, piros színe sok bort, erős zöld színe sok búzát jelent.

„Ha csöpög (csurog) a Vince, telik a pince:' Figyeli az új év napját, mert ha ekkor a kerékcsapásban víz fakad, vagy megered az esztergya, akkor sok lesz a bor. . . „Eső lesz, mert ködöl a Somló, de szél várható, ha pírja van a lenyugvó napnak!" . . .

Az egyik szép szokás, a „Szentiványi lobogózás", még a közelmúltban is látható volt a Somló-vidék falvaiban. Szt. István estéjére a legények sok-sok nyírfakérget gyűjtenek össze. Drótra fűzik, esetleg pálcára, meggyújtják, kisebb csoportokba verődve, magasra tartva, körben for­gatják. Olyan a Somló vidéke, mintha tüzes, fényes lángkorona koszo­rúzná. A játék végén átugrálják a lángkoszorúkat és azt tartják, hogy aki ezt a lánglobogót átugrotta, annak nem törik fel aratásban a sarka. Ször­csökön minden gazda igyekszik biztos helyre rakni a nyírfa söprűket, mert különben az eleven falusi gyerekek és legények este elviszik és meggyújtva szaladgálnak vele a mezőn. Sokszor olyan a mező, mintha száz meg száz fáklyát vinnének erre is, arra is.

Farsang utolsó estéjén szokás a „járkálás". Az asszonyok este utca­hosszat járnak a sárban, abban a hiedelemben, hogy amennyire elsáro­sodnak, olyan hosszú növésű kenderük lesz ... A kender növésének nyá­ri megvarázsoló napja Szent Iván. A tűz fölé tartott tisztesfű-csomót magasba dobálják, ezzel a felkiáltással:

„Ekkora legyen a kenderünk!"

SÉTÁK SOMLÓN ÉS KÖRNYÉKÉN

A kirándulók zöme a Budapest-Székesfehérvár-Veszprém­Celldömölk-Szombathely vonalon (20. sz. menetrendmező vonattal érkezik és a legtöbben a somlóvásárhelyi vasúti állomáson szállnak le. Ezért itt helyezte el első jelzőtábláját a Megyei Idegenforgalmi Hivatal, és innen indul el az első jelzés a hegyre. A Somlón valamennyi jelzés sárga színű. A főútvonal átszeli az egész hegyet az állomástól a Sédfőig, illetve a somlószőlősi országút autóbusz-megállóhelyéig. A vasútvonal­lal párhuzamos 8. sz. főúton a vasútállomási autóbusz-megállóhelynek Budapesttel, Székesfehérvárral, Veszprémmel és Szombathellyel van közvetlen összeköttetése (1241. sz. menetrendmező). A vasútállomás fa­lán találjuk az első természetjáró irányító táblát. (A Somló hegy tájvé­delmi körzetté nyilvánítása egyébként folyamatban van.)

1. ÚTVONAL

Somlóvásárhely vasútállomás - Taposó-kút - Szt. Margit-kápolna - Szent István-kilátótorony - Somló-vár - Kinizsi-szikla - Sédfő - somlószőlősi országút autóbusz-megállóhelye, sárga jelzés. Menetidő 2 óra 25 perc. Távolság: 7,6 km. Szintkülönbség 265 m.

A vasútállomásról kimegyünk a Tüskevár-Sonlójenő felől Deve­cserre vezető kitűnő betonútra, és jobbra fordulva megyünk a műúton, amíg a vásárteret átszelő gyalogútig el nem érünk. Erre befordulva elme­gyünk az igen jó vizű Gerő-kút mellett (itt kell megtölteni kulacsainkat, mert feljebb a hegyen nincs víz!), átszeljük a vásárteret, majd rálépve a Vásárhely felől jövő dűlőútra, ezen haladva elérjük a Somló déli lábá­nál a még síkon levő szőlőket (15 perc). Tovább is ezen az úton haladunk, amely egyre jobban mélyül. A Somlón az ilyen mélyutat „horhos"-nak hívja a nép. E „horhos" vízmosásoktól rongált, mindig kövesebbé váló szekérútján haladunk enyhén lefelé, majd 10 perc múlva a Mária szoborhoz érünk. Innen a mind rosszabb és 8 m-re is bemélyedő, itt-ott kövezett fenekű mélyút szekérútján haladunk, elég meredeken felfelé és 5 percig derékszög alatt kanyarodva, kilépünk a horhosból, majd 5 perc alatt elérjük a volt Auguszt-Dervarics féle, félig lerombolt présházat. Ennek udvarán találjuk a Somló legmélyebb, mintegy 80 méter mélyre ásott kútját, az úgynevezett Taposó-kutat.

A múltban taposómalom mintájára, fából összeácsolt érdekes szerke­zet révén a nagy kerékben taposó vagy tipró mozgással lehetett belőle vizet kapni. Innen kapta a nevét is. Nagy taposókereke ma is áll faházi­kójában, de a kút a II. világháború alatt elromlott, aknájába mindenféle tárgyat szórtak bele és így használhatatlanná vált.

1960 őszén rendbe hozták a Tipró-kutat. Faházikóban 3 m átmérőjű forgódobot helyeztek el. Ennek a forgódobnak a belsejében, a dob külső palástját alkotó, rövidebb deszkák sűrűn vannak egymás mellé szegezve, úgy, hogy ha valaki a forgódobba belelépett - taposó vagy tipró mozgás­sal frissen lépegetve - (akárcsak a mókus is az ő jóval kisebb, de egy mókus befogadására alkalmas forgódobját), az egész dobot mindjobban gyorsuló forgásba lendítse és így a dob meghosszabbított tengelyvégére fűzött kötélre erősített vödröt, tartalmával együtt, a felszínre emelhesse. Mindezt a forgódob segítségével, a kezek-karok munkája, erőkifejtése helyett, s láberővel oldották meg.

Hajdanában ilyen elmés vízfelvonó szerkezetet használtak hegyi várainkban ta­lán mindenfelé, de azok pusztulása után, hazánk egész területén csak ez az egy kút maradt meg napjainkig, és így ez a somlai Taposó (Tipró)-kút az utolsó ebben a nemben. Nemcsak nagy lendítőkerekét faragták tisztán keményfából, de még ennek a keréknek az összes fogait is, akárcsak a bakonyi Bánd község épen meg­maradt metsző- vagy fűrészmalmának nagy kerekét, vagy a már mindenféle el­pusztult, de azért még sokat emlegetett taposómalmok fogaskerekét is. (Ennek molnárai voltak a taposómolnárok, németül: Stegmüller.) Tehát ez, vagy az ehhez hasonló érdekes mechanizmus, hajdanában általános volt a mély várkutaknál a fűrész- és taposómalmokban egyaránt, de ma már csak ez a páratlan somlai Tapo­só (Tipró)-kút tartja fenn ezek évszázados emlékét. Az ajkai természetjárók és a Veszprém Megyei Idegenforgalmi Hivatal érdeme, hogy 1960-ban - az igen élénk somlai idegenforgalom számára - ezt az egyedülálló érdekességet rendbe hozták.

A Taposó-kúttól keleti irányban, a bazaltkőterasz gyalogútján me­gyünk fel a szőlők között egy rossz szekérútra, majd egy nagy kőkereszt­nél balra fordulva a nagy hársfa felé haladunk (6 perc). Innen már telje­sen szabad kilátásunk nyílik délre, a Somló alattunk elterülő, szőlőkkel beültetett és a Bakonynak a szemhatáron feltünedező magaslataira. Az út innen a legrosszabb talán az egész hegyen. Kimosott kövek között lép­kedünk, majd az út végén jobbra fordulunk egy nyugat-keleti irányú szekérútra.

Ezen érünk fel (12 perc) a Szent Margit-kápolnához (295 m). Előtte hatalmas hársfa emelkedik, korát kétszáz évre becsülik. Tábla hirdeti, hogy az öreg fa ma már védett, rongálását törvény tiltja. A Szent Margit­kápolna a hegyen található négy kápolna között a legnagyobb. Mátyás király idejében épült, valószínű a vásárhelyi apácák voltak építtetői. A Margit-kápolnát ezelőtt különösen a gyermekáldásért könyörgő asszo­nyok látogatták.

Utunk ezután balra, északra kanyarodik a szőlők között, a bazaltszik­lafalak alá felvezető meredek szekérúton. Lábunk alatt gördül a teménte­len sok, seréthez hasonló kis bazaltszem. Ha felállunk az út szegélyére, egyes pontokon a szép tájban gyönyörködhetünk. Innen jól látjuk az aj­kai erőmű hatalmas füstfelhőjét, felette a Kab-hegyet, tőle balra pedig a Bakony magasba törő hegyeit, valamint a hegy lábánál kitáruló Kisal­földet.

A meredek út (10 perc) az erdős sziklafalak közé vezet. Újabb 5 perc alatt felérünk az utolsó meredek kapaszkodón a bazaltsziklafalak vállai fölé emelkedő lapos fennsíkra, ahol már szemünkbe tűnik a kilátótorony épülete. A földbe vert és jelzéssel ellátott karók nyomán új úton érünk a csúcsot alkotó harmadik kiömlés aljába és kiépített lépcsőkön kapasz­kodunk fel az egyre meredekebbé váló, erdős-bokros csúcsra (10 perc), illetőleg az azt koronázó pompás kilátótoronyhoz (435 m). Ezt a tornyot Veszprém megye közönsége építtette 1938-ban, 10 000 pengő költséggel, vörös bazaltkőből (tervezte Medgyaszay István műépítész) és hazánk egyik legszebb ilyen építménye. Minthogy a torony a szigetszerűen emelkedő haranghegy csúcsán teljesen szabadon áll - mint az ország egyik legszebb kilátópontjáról - tiszta, szép időben különösen május, június hónapban és eső után, tökéletes körképet élvezhetünk.

Az építmény a II. világháborúban komoly károkat szenvedett. A Veszprém Me­gyei Idegenforgalmi Hivatal 1954 tavaszán helyreállíttatta, berendezési tárgyakkal látta el és állandó őrt helyezett oda, aki felügyel a toronyra, a várromra, és kar­bantartja Somló turistajelzéseit. 1988-ban a BALATONTOURIST és a Somló Ba­ráti Kör is javíttatta. Mai neve ismét: Szent István-kilátótorony.

A nagyteremben helyezték el a Somló-vár kitisztítása alkalmával előkerült fara­gott köveket is. A nagyterem megtekintése után menjünk fel a torony felső er­kélyére.

Hatalmas területet ölelhet át tekintetünk. Északra a hullámos felületű Kisal­föld, halomvidék, keletre a Bakony hegyei, a bal oldali Durrogós-tetőn, az ural­kodó Kőris-hegyen (709 m), Feketehajagon stb. át Kab-hegyig. Délkelet és dél felé: a legérdekesebb a kilátás a Balatonnak Szigliget és Balatonederics között keskeny csíkban itt-ott felcsillanó vizére és a Balaton-felvidék bazaltkúpjaira: Agár-tetőre, Csobáncra, Gulácsra, a csúfosan megcsonkított Halápra, a Bada­csonyra, Szent György-hegyre, valamint Szigliget Vár-hegyére. A Balatontól és az edericsi Bóhás-hegytől jobbra a Keszthelyi-hegység nagyobb tömege terül el a csabrendeki Csúcsos-hegyig. Utóbbi takarja el a sümegi Vár-hegyet, Tátikát, Rezit. (Tátikáról látható a magános Somló, de innét a Somlóról a Tátika nehezen, minthogy a mögötte levő Kovácsi-hegy és Zalai-dombok eltakarják.) Nyugaton az egyenlőtlen felszínű Kisalföld, a magános Sággal, mögötte a Kőszeg­Borostyánkői-hegység, jobbra a Sopron-Lajta-hegység és ritkán - szép és meg­felelő időben - a Schneeberg (2075 m) és a Raxalpe (2009 m) is látszanak.

Igen jól láthatók a toronyból közvetlenül előttünk az északi oldal kiálló sziklái­ra épített vár romjai. A magasan kiemelkedő, különös, sokszögletű torony első­nek kelti fel a figyelmünket.

A kilátó előtti területen a Bakonyi Tárgyalkotó is Faszobrász Tábor al­kotásai láthatók. Az emlékoszlopot - Lendvay István művét - a kilátó 50 éves jubileuma alkalmából állította a BALATONTURIST és a Somló Baráti Kör.

A torony alól jobbra kanyarodunk az erdős-bokros-füves dombolda­lon gyalogúton, és 8 perc múlva mindig a sárga jelzés nyomán haladunk tovább. A sárga kereszt elágazás után kanyarodik ki utunkból a sárga romjelzés (1 perc). Ezt a jelzést követve a fiatal erdőn északi irányból 5 perc alatt érkezünk meg Somló-vár romjaihoz.

A várromtól visszasétálva a sárga jelzésig (5 perc) jelzett utunkon éles kanyarral balra fordulva, a délkeleti irányba kiinduló meredek szekér­úton ereszkedünk lefelé. A felhagyott kőbányáknál (8 perc) szép szikla­alakulatok. Jobb elkerüljük a Kinizsi-sziklát (3 perc).

Útkiágazásnál (3 perc) indul ki a mi eredeti utunkon a Szt. Márton­forráshoz vezető sárga kör jelzés. Mi az útkiágazásnál a sárga jelzésen balra, hegyesszögben kiinduló úton, délnyugati irányba folytatjuk túrán­kat. A szőlő- és az erőhátakon húzódó szekérútról a balra emelkedő pa­dos elválású szép bazaltbörcökben gyönyörködhetünk. Ott, ahol utunk­ból jobbra út ágazik ki (5 perc), mi továbbra is eddigi irányunk megtartásával a hullámzó terepen haladó szekérúton gyalogolunk. Felet­tünk balra a vár hatalmas tömege emelkedik. Utunk jobb oldalán elma­rad a szőlő és befordulva az erdőbe (2 perc) délnyugati irányba me­gyünk, de már pár lépés után egy útelágazásnál lekanyaroduk jobbra, nyugati irányba és beérkezünk a szőlők közötti szekérútba (2 perc). Ezen balra, hullámzó terepen folytatjuk utunkat. Mellőzve egy jobb oldali út­kiágazást (2 perc), eddigi irányunk megtartásával gyalogolunk tovább, míg a derékszögben jobbra lefelé induló bazaltlépcsőknél (4 perc) vezet le jelzésünk.

A lépcsők aljában az útvillánál az alsó úton délnyugati irányban foly­tatjuk utunkat. Ugyanitt indul ki déli irányba és az útvilla felső ágán ve­zet a Róka-hegy felé a sárga + jelzésű út. Mi balról mellőzve a Czuppon-házat, a szőlők között kanyargó szekérúton lefelé, majd szint­ben gyalogolunk tovább. Utunkról jobbra (8 perc) a nyugati irányba kiin­duló lépcsőkön ereszkedünk le a kitűnő vizű, de sajnos ma már kevés vizet adó Sédfő nevű fonáshoz (1 perc). A forrást a BALATONTOURIST rendbe hozatta.

Innen a Sédfő vizét is levezető és ezért eléggé sáros úton délnyugati irányba haladva érünk ki a somlószőlős-somlóvásárhelyi országútra, amelyen balra fordulva pár lépés után érkezünk meg az autóbusz­megállóhelyhez (10 perc).

2. ÚTVONAL

Czuppon-ház, sárga jelzésű út, Róka-hegy alja sárga jelzésig: sárga + jelzés. Menetidő: 18 perc. Távolság: 0,7 km. Szintkülönbség: 70 m.

Ott, ahol a sárga jelzés az útvilla alsó ágán a Czuppon-ház felé vezet, az útvilla felső ágán, a meredek, köves úton déli irányba indulunk felfe­lé. Az első háznál utunk balra (2 perc) fordul és egyre meredekebben vezet felfelé. Jobbra szép rálátásunk van a felettünk magasodó sziklákra.

A bazaltbörcök között egyre meredekebben visz fel utunk, és éri el a sárga jelzésű utat (16 perc).

Itt a jelzett fákon levő felírások tájékoztatnak arról, hogy milyen irány­ban jutunk el a várba (6 perc), illetőleg a Szent István-kilátóhoz (15 perc).

3. ÚTVONAL

A sárga jelzésű úttól a Szt. Márton forrásig sárga kör jelzés. Menet­idő: 13 perc. Távolság: 0,85 km. Lejtős út.

Ott, ahol a sárga jelzésű út a Kinizsi-szikla közelében hegyesszögben balra kiágazik, indul ki a Szt. Márton-forráshoz vezető sárga kör jelzés. Északkeleti irányba lefelé kanyarodó utunk bal oldalán találjuk a régi Frank Ignác-féle, 1855-ben állított, 1988-ban helyreállított szentképet. A szőlők között lefelé keleti irányba haladó utunkon jobbról mellőzünk egy útbetorkollást (4 perc). Egy újabb útkiágazásnál (2 perc) balra kanyarod­va északnyugati, majd északi irányt vesz utunk. Egy bal oldali útkiága­zást elhagyva (1 perc) pár lépés után eddigi szekérutunk is balra elkanya­rodik, jelzett utunk pedig az itt jobbra kiinduló, szintben haladó szekérúton vezet tovább.

Rövid lejtéssel érjük el a Szt. Márton nevű bő és igen jó vizű forrást (6 perc).

IRODALOM

Dr. Boros Edit: Tájkép a Somlóról a helynevek tükrében. Veszprém, 1988.

Borsi Darázs József: Noszlopy Gáspár, a forradalom katonája.

Dr. Cseresnyés Sándor: A Nagy Somló hegyről, váráról stb. Veszprém, 1848.

Darnay Kálmán: Sümeg is vidékének őskora. Arch. Közl. 22. k. Budapest, 1899.

Dr. Darnai-Dornyay Béla - dr. Zákonyi Ferenc: Somlói útikalauz Budapest 1964. I. kiadás.

Dr. Dornyay Béla: Bakony. Budapest, 1927., p. 332-339.

Győrffy György: A szávaszentdemeteri görög monostor Xll. századi birtokösszeírása. Tud. Akadémia kiadása 1952.

Hamvas Béla: A bor filozófiája. SOMLÓ Baráti Kör Füzetek 1. sz. Veszprém, 1987.

Hegytörvény 1987. SOMLÓ Baráti Kör Füzetek 3. sz.

Dr. Jugovics Lajos: Somlóhegy. Földt. Int. Évi jelentése 1917-ből.

Dr. Kajcsos Ferenc: Somló a történelmi borvidék. Budapest, 1943. 33. oldal.

Dr. Kiss Ákos: Római kori egészségügyi emlékek Veszprém megyében. 1954.

Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest, 1980.

Dr. Németh József: Somló, Koó J. kiad. Devecser, 1938. 103. oldal.

Rhé Gyula: A somlóvásárhelyi halomsírok. Veszprém, 1929., 10. oldal.

Süle Sándor: Somló szőllőhegy articulusai 1752-ből.

Somlai népszokások. Középdunántúli Napló 1958. XII. 21.

Tanúhegy 1987. SOMLÓ Baráti Kör Füzetek 2. sz.

Treitz Péter: A Nagysomló hegy szőlőterületének talajisme­reti leírása. A Somlóhegy keletkezése. Bp. 1905., 15. oldal.

Dr. Vajkai Aurél: Somló. Élet és Tudomány, 1959. aug. 2. XIV. évf. 32. sz.

Dr. Vitális István: A balatonvidéki kecskekörmök és lelőhelyeik. Budapest.